Szexi a dögcédulád. Nem akarsz lefeküdni velem? A pultnál ültem egy bárban. A fekete pólóm volt rajtam, meg egy medál. Tudod, olyan fém, dögcédulaféle. Fáradt voltam, csak egy italra ugrottam be. Akkor jött oda hozzám, így. Kb. 16-17 éves lehetett.

A barátnőm E. és évfolyamtársunk J. a gimiben szerettek egymásba. Szép pár voltak. Fiatalok, vidámak, szerelmesek. Aztán leérettségiztünk, és J. úgy érezte, ő mégis inkább még élni akar.

…Már besötétedett. A nő idős kezével végig simította az öreg tölgyfa szekrény ajtaján lógó krémszínű kosztümöt. Elmosolyodott. Még nézte néhány pillanatig, majd lassan megfordult. Kezébe vette a kis asztalon fekvő imakönyvet, s megmarkolva a karfát, leült a faragott támlájú székbe.

…Nemrég érkeztél. Fáradt vagy, de sokkal inkább izgatott. Már nem tűz a nap. Sőt. Hűvös van. Hamarosan esni fog. De nem bánod. Elindulsz a keskeny úton, melyet megmutattak.

Napraforgótáblás nyár volt. Olyan, amiben egy jókora dinnyéért a kertbe menet a meztelen talpat égette a parázs föld. Olyan, amilyenben a kutyák gazdáik mérgére gödröket ástak az udvaron, hogy belefekve hűsöljenek.

Miért lépnek félre a pasik? Tényleg genetikailag kódoltak a férfiak a megcsalásra? Van-e értelme a nyitott kapcsolatnak?

Ha a széles folyót nem csalta volna olyan erősen az örök megnyugvás ígéretét üzenő tenger, talán magába nyelte volna a fülledt, vágyillatú, simogató álmodozás.

Azután, hogy a velős tanulságokat elraktározva átrágtam magam Dr. Csernus A nő c. könyvén, és megláttam a kirakatban az említett írás A férfi c. párját, nem volt kérdés számomra, hogy elolvasom.

…Amikor kislány voltam, az öcsémmel gyakran játszottunk egy furcsa játékot: a magunk kitalálta feladat abból állt, hogy keresztül kellett menni a lakásunk leghosszabb szobáján a korom sötétben egyedül. A bejárattól az erkély ajtajáig, majd vissza.

Szerettek álmodni? Én igen. Számomra az álom egyszerre varázs, mese, titok, rejtély. Rejtvény, amit tudom, ha megfejtek, közelebb jutok magamhoz. Ez izgalmas. De a megfejtés nem könnyű.

Vettetek már valamit csak azért, mert megtetszett a doboza? Gondolom, léteznek olyan, szinte mindig megfontolt emberek, akiknek már a kérdés is megmosolyogni való butaság, mi több sértő. Mégis bevallom, én egy halom ilyen dolgot vettem már. Persze, azért nem drága holmikat, inkább csak apróságot.

A vén ajkak éltette, mítoszba zárt, mirtosz-illatú legenda áttetsző selyemlepelként vonta maga alá az este fényében aranyló, meg-megcsillanó, fehér márványt. A nehéz köveket, a mese-ittas vizet, s őt, a minden áhítat fölé magasodót.

Adela vagyok. 1983-as disznó. Mármint csak a kínai horoszkópom szerint, mert egyébként még rám jön az M-es méret. Na jó, néha csak az L-es, de az a szabás hibája. :-)