5 tipp, amivel segíthetsz hiperaktív gyermekeden

1674
hiperaktív

Sokan hiszik azt, hogy ha gyermekük nem figyel rendesen az órán vagy túl mozgékony, akkor “rossz” – sőt, mondják mások, nem nevelték meg eléggé a szülei. E viselkedés mögött azonban lehetséges, hogy figyelemzavar vagy akár ADHD húzódik.

A pandémia alatt, az otthoni oktatás során különösen szembeötlővé válhatott, ha gyermeked nehezen tud egy helyben maradni és szétszórt, ha a házi feladata megírásáról van szó.

Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktív-zavar) genetikai, és részben környezeti hatásoktól mutatkozik meg. A figyelemhiány és hiperaktivitás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy gyermeked biztosan ADHD-val küzd, hiszen ennek is megvan a maga spektruma, a diagnózishoz pedig érdemes szakember segítségét kérni.

Az viszont biztos, hogy néhány trükkel elősegítheted, hogy gyermeked nyugodtabban és összeszedettebben végezze napi teendőit.

  1. Állíts fel rendet

Sok szülő a lazaságra esküszik, ha a gyermeknevelésről van szó – és ez sok esetben üdvözlendő. Egy hiperaktív gyermek esetében azonban gondosan lefektetett szabályok kellenek, hiszen számukra épphogy a nem egyértelmű keretrendszer okoz problémát.

A rend nemcsak egy pontos napi rutin kialakításáról szól, hanem a háztartásról is: az átlátható, rendszerezett környezet higgadtabbá teheti gyermeked, hiszen tudni fogja, mit hova tegyen és mikor mit vehet el. Mindazonáltal fontos, hogy “rendszerezetlen” időhöz is jusson: jelölj ki neki szakaszokat egy-egy napon során, amikor azt csinálhat, amit csak akar, hogy levezethesse energiáit.

2. Válaszd meg a csatáid

Fontos, hogy te döntsd el, melyik helyzetekbe fontos beleállni. A hiperaktív gyermek nem „rossz gyermek”, ezért fontos, hogy ne is kapjon negatív visszacsatolást, ha többedik kérésedre sem nyugszik meg. Csak abban próbáld rendre utasítani, ami tényleg fontos, a kevésbé lényeges dolgokban hagyd, hogy a maga ura legyen.

Így például semmi gond nincs azzal, ha izeg-mozog mesenézés közben, tanuláshoz viszont már érdemes egyértelmű utasításokat adni.

3. Összetett utasítások lebontása

Egy figyelemzavaros gyermek nehezen emlékezik az utasítások hosszú listájára. Éppen ezért bontsd le a feladatokat kisebb szakaszokra!

Ragaszkodj ahhoz, hogy gyermeked nézzen a szemedbe, amikor elmagyarázod neki a teendőket, az információt pedig apró, könnyen emészthető részletekben add át. Eztán kérd meg, hogy ismételje meg az egyes lépéseket.

Akár egy írott, lépésről-lépésre felsorolt ​​lista is lehetővé teheti egy hiperaktív gyermek számára, hogy egyszerre csak egy apró lépésre összpontosítson. Később is hivatkozhatsz a listára, hogy segíts gyermeked emlékezetében tartani a feladatokat, és közösen húzhatjátok ki az elvégzett lépéseket.

Hirdetés

Marry Jane Full Spectrum 10% MCT CBD olaj 10ml 1000mg

19.490 Ft 17.540 Ft

Megnézem

4. Gyógyszerek helyett természetes megoldások

A gyógyszerek segíthetnek abban, hogy hiperaktív gyermeked jobban koncentráljon, hiszen a megfelelő készítmények egyensúlyba hozhatják a hibásan működő agykémiát. Ez viszont csak részben kezeli a problémát, hiszen ettől még a hétköznapokat is meg kell szervezned – ahogy már fentebb is említettük.

Mindenesetre ha kezelőorvosod szerint nem kötelező, hogy gyógyszereket szedjen gyermeked, próbálkozhatsz természetes kúrával is. Egy 2020-as tanulmány szerint például a CBD olaj csökkentheti az ADHD-s tüneteket, ugyanakkor a ginkgót, a ginsenget és a golgotavirágot is ajánlják ilyen célból. Természetesen mindegyik szer alkalmazása előtt konzultálj a család orvosával!

5. Hozz létre jutalmazási rendszert

A jutalmazási rendszer nagyszerű módja lehet annak, hogy segíts az ADHD-ban szenvedő gyermekednek a “pályán” maradni. Egy figyelemzavaros gyermek számára azonban nem használnak az időben távol eső jutalmak, így például egy hétvégi állatkerti séta sem nyújt elegendő motivációt. Éppen ezért érdemes pontgyűjtőrendszert bevezetni (pl. tokeneket).

A tokeneket egész nap gyűjtheti gyermeked, és akár egyből, akár a nap végén jutalomra válthatja be őket. Így tehát, ha például végigüli az otthoni matekórát, beválthatja a tokenjét önálló játékidőre. Ez motiválni fogja őt a hétköznapok során, és cserébe neked is kicsit több energiád marad majd a saját dolgaidra.

Ezek az egyszerű tippek átsegíthetnek titeket a hétköznapokon, így nemcsak gyermeked számára könnyíthetik meg a mindennapok feladatait, hanem téged is nyugalmas pillanatokkal ajándékozhatnak meg.